Mindeddig csak az alternatív hírforrások hívták fel e figyelmet az oltások veszélyeire. Mától fogva nehezebb lesz a külföldi gyógyszeripar szolgálatában álló magyar propagandagépezetnek világgá kürtölni: “Magyarország működik, az oltás működik.”
Németországban, Cuxhaven járásban egy 12 éves gyerek halt meg két nappal a második Pfizer oltás után. Az egészségügyi hatóságok biztosak benne, hogy a halál az oltás következménye. Az esetet már annyira nem lehetett eltitkolni, hogy a német főáramú sajtó is terjedelmesen beszámol róla.
A halálesetek és nemkívánatos mellékhatások egyre növekvő számát immár a WHO sem tudja eltitkolni.
Kíváncsian várjuk, hogyan reagál erre a magyar sajtó, legyen az ún. jobb- vagy ún. baloldali, közszolgálati vagy kereskedelmi.
Németországban, Cuxhaven járásban egy 12 éves gyerek halt meg két nappal a második Pfizer oltás után. Az egészségügyi hatóságok biztosak benne, hogy a halál az oltás következménye. Az esetet már annyira nem lehetett eltitkolni, hogy a német főáramú sajtó is terjedelmesen beszámol róla.
A halálesetek és nemkívánatos mellékhatások egyre növekvő számát immár a WHO sem tudja eltitkolni.
Kíváncsian várjuk, hogyan reagál erre a magyar sajtó, legyen az ún. jobb- vagy ún. baloldali, közszolgálati vagy kereskedelmi.
Az eddigi Fidesz-közeli narratíva ugyanis az volt, a felelős jobboldal oltáspárti és feltétlenül hisz a vírusnarratíva minden pontjában, a piszok baloldal pedig oltásellenes. A balliberális ellenzék persze egyáltalán nem oltásellenes, inkáb megpróbál a kérdésben csöndben maradni, de legyünk nyugodtak afelől, ugyanúgy nem kérdőjelezi meg a narratívát, mint a kormányoldal. Egyedüli a Mi Hazánk Mozgalom az, amely szembeszáll az újabb maszk-őrülettel, és az Alkotmánybírósághoz fordul az oltásoknak a lakosságra kényszerítése ügyében, amit ugyan a kormány nem rendel el közvetlenül, de erre biztatja a munkaadókat.
Maradjunk egy pillanatig ennél: Keresztény-konzervatív nemzeti kormányunk a gyógyszeripar érdekében életveszélyes oltásokat erőltet – ezért növeli amúgyis rettenetesen magas államdósságunkat – egy olyan betegség ellen, amelynek mortalitási és letalitási adatai semmi okot nem adnak súlyos mellékhatásokkal, illetve az ismeretlen hosszú távú kockázatokkal járó védőoltás erőltetésére.
Maradjunk egy pillanatig ennél: Keresztény-konzervatív nemzeti kormányunk a gyógyszeripar érdekében életveszélyes oltásokat erőltet – ezért növeli amúgyis rettenetesen magas államdósságunkat – egy olyan betegség ellen, amelynek mortalitási és letalitási adatai semmi okot nem adnak súlyos mellékhatásokkal, illetve az ismeretlen hosszú távú kockázatokkal járó védőoltás erőltetésére.
Lásd a videót a november 4-i beszámolóban a “rövid hírek” rovatban:
WHO adatbank: 2,3 millió mellékhatás, 14 ezer haláleset az oltások következtében.
WHO adatbank: 2,3 millió mellékhatás, 14 ezer haláleset az oltások következtében.
Csak bízni tudunk benne, előbb-utóbb vége lesz az őrületnek. Addig is: Honlapunk olvasása életet menthet.
2021. november
Király József
okl. vegyészmérnök
okl. vegyészmérnök
Tisztelt Király Úr, bizakodni muszáj(n) /a muszáj szavunk a német muss sein kifejezésből fakad/, de nem úgy tűnik hogy kifelé haladnánk a háttérhatalom őrületéből, hanem inkább befelé. Álljon itt bizonyságul egy MTI jelentésből részlet:
“MTI
2021.11.03. 07:00
Görögországban szigorítottak a beoltatlanokra vonatkozó rendelkezéseken, az érintettek november 6-tól csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával léphetnek be a zárt közintézményekbe, így többek között kormányhivatalokba, valamint bankokba, fodrász- és egyéb üzletekbe – jelentette be kedden este Thánosz Plevrísz görög egészségügyi miniszter a közszolgálati televízióban.”
A magyarnak nevezett kormány az egyelőre még Magyarnak nevezett országon a választásokig valószínűleg nem fog bevezetni még horrorisztikusabb és embergyilkos további szigorító rendeleteket bevezetni ebben a 73 éve zajló parlamentáris diktatúrában. Aztán nem tudni.
Az egyik legfőbb baj, hogy az emberek megoszthatók, amióta létezik ember. Ennél fogva azok, akiket rá lehet venni bármire, azok csak akkor döntenek ésszerűen, ha a saját életük forog veszélyben, illetve akkor sem, mint ez a valószínűleg nagyon elhazudott statisztikai adatok igyekeznek alátámasztani, hogy hány millióan oltatták be magukat. Az emberi irányíthatóság mérőfoka ez a Cohnvid oltás általi tömeggyilkosság, valamint a vírus mesterséges létrehozása is tömeggyilkosság céljából készült.
A fokozatosság elvét látom megvalósulni, amit Hitler javasolt Mussolininek, hogy csak fokozatosan vezesse be a megszorító intézkedéseket, mert akkor az emberek hozzászoknak, észre sem veszik. Hiába szűnt meg elvileg a nemzeti szocializmus és az nemzetközi szocializmus háttérhatalmi rémuralma, a háttérhatalom új formájában megjelenítette ugyanazt az emberirtó céltudatos tevékenységét, amit mindig is folytatott a földi történelem során, bármely korról és bármely földrajzi helyről beszélünk.
Nincs új a Nap alatt, ahogyan a mondás tartja. A kétpólusú világ folyamatos fenntartása immáron nem a világpolitikai színjátékban zajlik, hanem konkretizálódik, a háttérhatalom az egyik pólus, a másik pólus az emberiség túlnyomó többsége, akiknek az élete semmit, de abszolúte semmit sem ér. A szenvedtetés és szenvedés olyan fokát viszi véghez a háttérhatalom – ide sorolom a nem e weboldalhoz tartozónak látszó, de mégis ide is tartozó -, hogy immáron túlnőtte a politikai rendszerek, államformák, gazdasági kiszípolyozások keretét, immáron nyíltan az emberiség ellen fordul az a háttérhatalmi elit, amely eddig eljátszotta a kétpólusú világ hazug szenvedtető rendszerét. Elég itt arra utalnom finoman szólva, hogy a Szovjetúnió nem létezhetett volna egy pillanatig sem a másik pólusnak hazudott báb-hatalmak, valójában az ily módon egységes háttérhatalom pénzügyi folyamatos támogatása nélkül. Amikor a Szovjetúnió ellen és más szocialistának elnevezett országok ellen a kapitalistának elnevezett országok gazdasági blokádot vezettek be, ugyanezen országoknak a kapitalistának nevezett országok, magánbankok hatalmas összegeket adtak uzsorakamatra – amit természetesen az emberek szenvedtetésével fizetgetnek a mai napig (hozzátéve a világ összes országában, mivel minden ország azért adós oda-vissza és mindenhova, mert a magánbankoknak tartoznak az államok dolgozói) -, és gyakorlatilag mesterségesen tartották fenn a kapitalistának hazudott országok a szocialistának hazudott országok társadalmi kiszípolyozó berendezkedését.
Hogy ma mi történik, elengedhetetlen ezen előzmény ismerete, ezért nem marginális e weboldalon sem amit eleddig leírtam.
Összegezve, az emberiség ellen elkövetett háborús bűntetteket a háttérhatalom és annak bábfigurái, a Föld összes országának politikusai párthovatartozástól függetlenül (a pártok valódi elkülönültsége teljes hazugság, látható ez a kétpólusúvá tett USA esetében, ahol gyakorlatilag szinte semmi különbség nem volt és nem is lesz hogy melyik párt van uralmon, a megszorító intézkedések, a háttérhatalom döntései folyamatosságot mutatnak, bármelyik bábfigura kerül “hatalomra” akár az USA-ban, akár bárhol másutt) véghezviszik, miközben az emberiség tudatformálásával, a politika, mint társadalmi játék sokszínűsítésével elterelik a figyelmet a gyilkos döntéseikről. Az emberi DNS tudat sajnos nagyon kevés ember kivételével gyermeki szinten mozog, a legtöbb ember megrekedt a 2-14 éves kor döntésképességi, ezért felelősségtudati szintjén, figyelme elterelhető új és hirtelen történésekkel, mint a kisgyermeké, lázadozni képes mint a kamasz, de valódi érett gondolkodásra nem, mert nem lázadással lehet megszüntetni semmit, azt a történelem során mind leverték a forradalmakkal együtt, ezek mind a háttérhatalom üzletpolitikájához tartoznak. A háttérhatalom vezetői nagyon jól ismerik az emberi DNS intelligencia erősen korlátozott szintjét, primitív működését, kevés kivételtől eltekintve. Azokra vadászik a háttérhatalom, aki nem abba a buta nyájba tartozik, amely a 2-14 éves szellemi és érzelmi szinten lévő emberiség többségét alkotó embertömeghez tartozik. A felnőtté vált, a valóságot látókra vadásznak, habár már azt sem, mert tudják hogy lehetetlen a szellemi korlátoltságú embertömegeket meggyőzni bármi valóságról, akkor is lehetetlen ha minden kétséget kizáróan látja a valóságot, de mégsem akarja látni. Az emberiség tesztelésének ez a konklúziója. A többséggel bármit meg lehet tenni. Ezért a háttérhatalom immár nyíltan, egyre nyíltabban fellép, már a politika csak a szimpla hülyítés része, a Cohnvid járvány hazudása lett egy új stratégia.
Ez bűntett az emberiség ellen. És nincs hova pert indítani, fellebbezni, mert az emberiség hóhérai döntenek azokról is.
Én nem vagyok sem optimista sem pesszimista ember, persze ez nem jelenti azt hogy nem bizakodom. De a racionalitás azt mutatja, hogy az emberek nem sokat tettek az elmúlt két év alatt az ellen, hogy ne folytatódjon a szenvedtetés. Úgy gondolom, hogy akkor fognak tenni, amikor tömeges lesz az emberiség kipusztítása, de akkor sem jól fognak dönteni, mint ahogyan most a hatalom azt hazudja a nem beoltottakról hogy mi veszélyeztetjük a beoltottakat, holott fordítva van, a beoltottak veszélyeztetik egymást és a nem beoltottakat, hiszen minden vírus ellen a legtökéletesebb védelem az emberi immunrendszer és annak erősítése. Tehát akkor sem ésszerű irányt vesz az emberek gondolkodása, amikor majd a háttérhatalom által elrendelt tömeggyilkosság nagy arányban indul el. Egyébként is akkor már késő lesz bármit is cselekedni. Már most késő. A bizakodásom gátja az emberi gondolkodás primitív szintje, az emberiség többségére fent leírt sajnos igaz állításom, véleményem. Kutyából nem lesz szalonna. Az emberiség túlnyomó többségéből nem lesz értelmes intelligencia.
Önnek és mindenkinek jó egészséget.
Persze én is bizakodok, csak nem találok okot rá.
Elgondolkodtató,..és igaz. -annak érzem. /hangsúly az érzésen!/
Nemtudjuk,mi történik. Valójában csak a hozzánk érkező információkból “dolgozunk”! Igaznak érzem,hogy ez a “járvány”jó okot adhat “valakiknek”,..amely elég ok a “világ gazdasági térképe” átrajzolására…-a világ cipelje a maga keresztjét!!-nekem is van sajátom!-nehéz boldognak lenni,értéket teremteni egy olyan világban,ami mindent elkövet ez ellen..-sok sikert nektek,..az élet az “élőké”!
Sajnos a pénteken a Kossuth rádióban reggel elhangzott magyarnak nevezett kormány kormányfőjének fél órás szokásos mondataiból a feltevésem látszik tovább igazolódni. Előbb elkezdtem kiírni mit mondott szó szerint, de belefáradtam, a lényege az, hogy aki nincs beoltva, azt burkoltan megfenyegette, többek közt azzal hogy BIZTOSAN elkapja a Cohnvid vírust. Hogy nem lehet elbújni előle. Valamint elmondta eléggé bután, hogy a munkahelyekre miért háramoltatják át azt, hogy alkalmaznak-e nem beoltottakat, illetve, a birkanyáj effektust alkalmazzák, hogy a munkahelyi kollektíva KÖZÖSÍTSE KI aki nincs beoltva. Ezt írtam korábban, hogy embernek ember lesz a farkasa. Bár ne teljesülnének be amit előre megírok, elmondok. Azonban a valóság kegyetlen, sokkal kegyetlenebb mint az még most látszik. Habár a háttérhatalom egyre nyilvánosabban kinyilvánítja még a hatalmi hazugságait is, most még egy-két évig viszonylag embernek érezheti magát az euro-atlanti térségben sok itt született ember, de az elmebeteg szintű szándékos emberirtó nemzetközi politika, migráció és nemzetromboló, hitromboló következményei, a genderizmus mint családromboló elmebeteg világlátás, a Cohnvid vírus szándékos elterjesztése mint az emberiség 95 százaléka lehetséges kiirtásának eszköze egy olyan hármas háború az emberiség ellen, ami elpusztítja a nemzeteket, a vallásokat, a szokásjogot, a családot, mint az emberiség alappillérét és magát az embert. Független attól hogy én mit tudok, kiket teszek felelőssé ezekért, mindenki számára nyilvánvaló hogy kik állnak és milyen erők ezen cselekedetek mögött. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ez nem háttérből irányított dolog, hogy nem hatalmas pénzek lettek befektetve a fenti felsorolt, emberiséget irtó hadjáratba, akkor az az ember borzasztóan naív finoman szólva. A befektetése a háttérhatalomnak már most folyamatosan megtérül, részben látható – oltás biznisz az egész világon -, részben nem látható formában. Amikor fairi megkritizált azzal hogy én szélsőséges nézeteket képviselek, akkor nem gondolt bele abba, hogy én csak egy tükröt mutatok föl, nézzenek bele az emberek, és gondolkozzanak, csak egyszerű primitív logikával hogy miért történnek a világban korábban elképzelhetetlennek tűnő dolgok – pl. mecsetépítés a kereszténység honában, Európában, keresztény templomok elpusztítása -, hogy miért történnek elmebeteg szintű dolgok, és ami ennél még szörnyűbb hogy néhány nagyobb tüntetést leszámítva az emberek többsége miért hisz birkanyájként a háttérhatalom által a médián keresztüli tudatformáló hazugságainak. Az emberiséget úgy fogják apránként kiirtani hogy észre sem veszi. Tehát kedves Király Úr, annak sem látom a reményét hogy egyáltalán az emberek többsége egyáltalán értse hogy mi történik, hogy miért történik ami történik. Annyi a háttérhatalom által támogatott tévinformáció a médiában – hiszen azt tiltják be, aki az igazságot mondja, írja, Voltaire mondta sommázva, hogy onnan ismerhető fel a kegyetlen hatalom hogy nem engedi hogy elmondd róla hogy kegyetlen -, tehát annyi a téviformáció, hogy a kevés gondolkodni képes ember sem tud biztos, stabil támpontokat találni a valóságról.
Most egy agyonoltott magyar úszónő lett Kazanyban Cohnvid vírusos beteg, Burián Katalin. Karanténban van. Minden oltást megkapott. Egyszerűen az emberek többségénél azt az üres tekintetet látom, amit narkósoknál, börtönviselt embereknél, bigott muszlimok szemében látom, hogy nem a tények számítanak nekik, hanem amit a tudatirányítók mondanak. A DNS-tudat primitív szintje most mutatkozik meg. Nincs itt kiemelkedés az állatvilágból, évezredek kevesek voltak ahhoz hogy az emberiség tudati, morális szinten fejlődjék. Ugyanazon problémákkal küszködnek az emberek évezredek óta, hiába vannak minták, amik ha fejlődést nem is, de stagnálást biztosítanának, nem követnek az emberek semmi mást, mint a DNS-tudat egoista önfenntartó és generatív parancsait. Hol van itt az intelligencia? Biorobotok. Az én testem, DNS-tudatom is az, de a lélektudatom erősebb, ezért nem vagyok irányítható, habár a léthez nekem is be kell tartanom bizonyos feltételeket. Amilyen a lelke valakinek, akként is fog cselekedni. És nézze meg tisztelt Király Úr, igazam van hogy az emberek többsége a DNS-tudata szerint cselekszik? És ha igazam van, akkor a lelke nem ugyanolyan-e mint a DNS-tudata? Itt nem az számít hogy nekem igazam van-e. Nem az hogy nekem, a személyemnek igaza van-e, mert nem vágyom sikerélményekre, efajtára még inkább nem. Itt az a kérdés, hogy akik képesek szembenézni önmagukkal, szembenézni a valósággal – nem amit mondanak neki, hanem amit józan ésszel, józan logikával át tud gondolni, mi történik -, azok fel merik-e vállalni azt hogy eddig álomban éltek? Hogy volt 75 év alig háborúkkal Európában, Észak-Amerikában, hogy létezik egy kényelmes világ, és hogy mindez bármikor sárba taposható illúzió? Hogy pillanatok alatt ember százmilliókat szomjazásra, éhezésre, megfagyásra, meghalásra lehet ítélni a háttérhatalom által, ha úgy akarja? Mert úgy akarja. Ez a folyamat nem véletlenek összejátszásának az eredménye. Aki képes önálló gondolatokra, döntésekre, annak a saját logikája is elegendő kellene legyen hogy tisztán lássa mi történik. Ebben pedig nincs semmi indulat, ellenszenv, stb., egyszerű tények. Aki ma nem fogja föl mi történik, örök álomvilágban élt és fog is élni. Egy olyan modellben, amit nem ő talált ki, még akkor sem ha úgy hiszi hogy az ő világa, hanem a tudatába írták be. És körömszakadtáig kapaszkodik belé, mint Stockholm-szindrómás az őt túszul ejtő szadistának.
Józan gondolkodás. Szembenézés a valósággal, minden hókuszpókusz nélkül, józan ésszel. A VALÓSÁG MEGLÁTÁSÁNAK képessége és a VALÓSÁG FELVÁLLALÁSÁNAK képessége hiányzik az emberekből. Nézze meg, a legtöbbje menekül a függőségekbe, alkohol, drogok, zene, evés, munkamánia, szexmánia, mindegy nekik mi, csak ne lássák a valóságot. És akkor még ha ezeket nem csinálnák, még mindig nem a teljes valóságot látnák, de azrt se képesek elviselni. Akkor hogyan lennének képesek elviselni a csupasz valóságot? Sokan öngyilkosok lennének, apokaliptikus helyzet alakulna ki. És ezt tudja a háttérhatalom. Hogy ezt is meg lehet tenni az emberekkel. És a félelem irányítása a vírussal erről szól. Bármikor kirobbantható polgárháború, bárhol. Beoltottak a nem beoltottakellen, bevándorlók a nem bevándorlók ellen, vallási ellentétben állók közt, a háttérhatalom ellenzői és a háttérhatalom bábhadseregei közt és sorolhatnám.
Én nem pesszimista vagyok vagy optimista. Megpróbálom egyszerűen, érthetően leírni a valóságot, vagy annak még egy fátyol előtti állapotát. És mernek szembenézni az emberek a valósággal? Néhány kivételtől eltekintve nem. Inkább hisznek bármiben, csak az a szörnyűség ne következzék be, ami minden ember DNS tudatalattijában be van írva kitörölhetetlenül. A halálfélelem, a létbizonytalanság, a biztonság teljes hiánya. Az emberek inkább elhisznek hazugságokat, csak lehessen kapaszkodni valamibe. Lehessen elmenekülni a valóságtól. Menekülés és menekülés. Ez nem azért van így mert én mondom. Én is szeretném ha nem így lenne. De nem vagyok képes nem látni a valóságot. Aki csak egyszer is szembenézett vele, soha többé nem tudja hazudni magának, hogy más a valóság mint ami. Nem tudja nem látni a valóságot, ez végleges. Ennek a zsigeri félelme is benne van az emberekben. Hányan nem válnak el egy rossz házasságban, félve attól hogy utána még rosszabb lesz? Na ebben él az emberiség évezredek óta. Csak rosszabb ne legyen jelszóval. Hát ezért reménytelen. Ezért is.
Jó egészséget, és sok erőt Önnek és mindenkinek!
Nekem erről az Utópia c. rövid film jut eszembe rövid de minden benne van
A svájci nép intelligenciája, amikor már a közevetlen népi demokráciát is manipulálják.
Itt nov. 28-án megint népszavazás lesz a covid állami fasizmus megakadályozására.
Ez most már a 2.-ik alkalom arra, hogy ez a nagyon okos és intelligens nép nemet mondjon
az állami korona intézkedések fasizmusára.
Ezen íniciativa ( kezdemémyezés ) tartalmaz olyan passzusokat is, hogy az állam ne alkalmazza a mobiltelefon megfigyeléseket, az úgy nevezett contact tracing-et.
Az első alkalommal a szavazást, 60 %-al, az államilag maninpulált,covid fasizták nyerték meg.
Miért ?
Mert a népnek a szeme elé elkezdték azt a mézesmadzagot húzni, hogy csak igy lehetséges
a tönkre vágott kis cégek megmentése és minden állami jóság csak igy fog beteljesülni.
És mi van most a második alkalommal ?
Hát kb. úgyan az a trükk, hogy ez meg az, meg ilyen pénzek, meg a jóságos kalkuttai szent
Tehéz csak akkor fog valamit adni, ha ti, kedves nép jók vagytok.
De nyilván ezt a hazúgságot hamarosan az alkotmányos bíróságon meg fogják támadni és meg
is fogják nyerni a szavazás kezdeményezői.
De mi ebben a baj ?
A korrupt bíróságok csak több éves késéssel fognak igazságot szolgáltatni.
Csak 3 -5 év múlva, az akármilyem itéletnek már úgy sem lesz semmi jelentősége.
De bíróságok malmai nagyon lassan szokták a gabonát megőrleni.
( Die Mühlen der Justiz mahlen langsam. Na itt mindig ez a jó kifogás sose rossz vezérszólam.
A trógerséget mindig ezzel lehet jól elíntézni, ha mást már nem tudnak a mentségükre felhozni a tiszelt bíróságok.
)
Egy értelmes alternativa a mai kilátástalan helyzetre, az osztrák Herbert Kickl-től,
az FPÖ-párt-főnőkétől. Ez a B-tervet alkalmazza, ami a már meglévő gyógyszerekre alapul
és a csak az oltás segít változatot és az ezzel együttjáró alapvető emberjogok lábbal való
tiprását hívatott leváltani.
Forrás: https://www.vienna.at/kickl-fuer-fruehzeitige-behandlung-statt-corona-impfung/7181616
és videó változatban és részletesen:
Herbert Kickl: Zur Bekämpfung der Corona Pandemie – 4.11.2021
https://www.youtube.com/watch?v=DktnbE4uEnY
A B-terv a betegség kezdetén már korán megkezdett orvosi protokollt ír elő, ami nem a
kórházban, hanem a beteg otthonában folytatnak le.
A protokoll magában foglalja a következő gyógyszerek használatát: C- és D-vitaminok, cink-
tabletta és sok mást is, de még az Ivermectin használatát is.
Herbert Kickl erőfeszítése eddig a kormányzó pártaknál nem nagyon került elfogadásra.
Az alábbi forrás mutatja, hogy a magyar állapotokhoz hasonlóan milyen gonosz, aljas és
hazug vádakkal tudják a jó ötleteket megtorpedózni.
Mert az osztrák kormányt is a big-pharmának a “mindenkit 6 hónaponta be kell oltani” szlogen motiválja.
Forrás:
https://www.derstandard.at/story/2000130925748/impfzwang-wurmmittel-todesfaelle-kickls-corona-aussagen-im-faktencheck
Háttérhatalmi recepteskönyv
1/ Ne egyél sertéshúst, mert sertéspestist terjesztettünk, talán tönkre tudjuk tenni a sertéspiacot
2/ ne egyél szárnyasételt, mert madárinfluenzát terjesztettünk, talán tönkre tudjuk tenni a szárnyas jószágok piacát
3/ ne egyél halat, tobzoskát, mert a denevérekkel SARS-vírust terjesztettünk, hátha tönkretesszük a halpiacot
4/ ne egyél szarvast és egyéb vadhúst, Magyarnak nevezett országban megfertőztük a szarvas állomány több mint 80 százalékát, hátha kipusztul a vadállomány
5/ ne egyél majomhúst, mert megfertőztük a zaire-kongói majmokat AIDS-vírussal, hátha megritkul a világ népességének egy szegmense
6/ ne egyél denevérlevest, mert megfertőztük őket ebolával és Cohenvid vírussal, hátha megritkul a világ népességének néhány célzott szegmense
7/ Végezetül tervezünk éhínség-vírust is, ami olyan mértékben felgyorsítja majd az emberek anyagcseréjét, hogy ne legyen ideje a szervezetüknek hasznosítani semmilyen táplálékot
És álljék itt egy recept a teljesség igénye nélkül:
2003-ban Dél-Kínában egy piacon kipróbáltuk már a SARS-vírust, a világ 29 országában elterjedt, majdnem 800 ember halt bele. Világjárvány!!!
2009-ben – nincs új a Nap alatt! – a H1N1 vírust kipróbáltuk 1918-1919 után újból (akkor világjárvány volt valóban, 50-100 millió áldozattal), világ szerte pár százan haltak meg
2019-ben kipróbáltuk a H1N1 egy új kombinációját, amibe 2021 végéig a világon az általunk hamisított statisztika szerint 5,1 millióan haltak bele.
A fames-vírus, a Fames-22, azaz az éhínség-vírus receptjét Kínából merítettük, mivel a 900 milliós népességű Kínában az 1960-as években éhínség járványt terjesztettünk, amibe több mint 36 millió kínai ember belehalt. Az éhezésbe. Ne zavarjon senkit hogy nem neveztük világjárványnak a 36 millió ember halálát okozó éhínséget, de az 5 millió halottat mesterségesen számláló statisztikánk alapján világjárványnak kiáltottuk ki a Cohenvid-19 vírust. Az 5 millió mégis több mint a 36 millió, nemde bár? Einstein azt írta hogy 6-3=6, akkor az 5 millió is több is lehet 36 milliónál.
Az Iratus-vírus is tervben van, ami gyötrő szomjúságot okoz. Keresztezni fogjuk a szalmonella vírussal és muslicákkal fogjuk terjeszteni, egyidejűleg a szúnyogokat is bevetjük malária terjesztésére.
Véleményem szerint az életet ha kvantitatív valóságnak fogjuk fel, azaz elfogadjuk a kvantumfizika végtelen lehetséges változatát, akkor sajnos e fent leírtak jövőre vonatkozó befejező vélemény gondolatai sem lehetnek kihagyhatók a lehetséges jövő alakulásából.
Kívánom, ne így legyen. És hogy a Fames-vírus és az Iratus-vírus ne jöhessen létre.