Jeffrey Silverman írása
Forrás: Antibiotic-Resistant: The Silent Killer Hiding Inside the Excess-Death Numbers
Miközben a világ figyelme a háborúkra, a laboratóriumi botrányokra és a világjárvány következményeire irányul, csendben és észrevétlenül növekszik egy újabb fenyegetés – az antibiotikum-rezisztencia, amely máris megmutatkozik a többlethalandósági statisztikákban, és senki sem akarja ezeket a számokat alaposabban megvizsgálni.
A kormányoknak, a titkosszolgálatoknak, a gyógyszeripari vállalatoknak és a közegészségügyi hatóságoknak hirtelen olyan nehéz kérdésekkel kell szembesülniük, amelyeket évekig figyelmen kívül hagytak. Egy újabb válság alakul ki szinte észrevétlenül – rakétakilövés, laborbaleset és csatatér nélkül. Ez a korábban rutin jellegű fertőzések folyamatos átalakulása halálos betegségekké.
Az antimikrobiális rezisztencia – elsősorban az antibiotikum-rezisztencia – beszivárog a megnövekedett halálozási adatokba, amelyeket csak kevesen akarnak túl alaposan megvizsgálni. A WHO már 14,9 millió, a 2020–2021-es pandémiával összefüggő többlethalálesetet számolt össze, ami messze meghaladja a hivatalos COVID-19-es adatokat. A többlethalandóság nem diagnózis. Ez egy statisztikai tendencia, amelynek valójában csökkennie kellene. Ha ez nem így van, akkor a „többlethalandóság” kifejezés többet rejt magában, mint csupán egy halálokot.
A téma ezért egy nagyobb kérdést vet fel: mi történik, ha más, korai halált okozó tényezők is elkezdenek elrejtőzni ugyanabban a statisztikai ködben?
Az antimikrobiális rezisztenciát érdemes ennek az okoknak egyikeként vizsgálni
A történet valójában nem annyira az egyes orvosokról vagy betegekről szól, hanem inkább arról a rendszerről, amely az antibiotikumokat gyártja, értékesíti és felhasználja. A szabályozás, a gyógyszerpiacok, az agrárpolitika, a kórházaknak nyújtott ösztönzők és egy nemzeti egészségügyi rendszer alapvető ellenállóképessége mind szerepet játszanak ebben.
Maga a WHO is egyre növekvő fenyegetésként jellemzi az antimikrobiális rezisztenciát (AMR), amely megfosztja az életmentő gyógyszereket hatékonyságuktól, és a mindennapi fertőzéseket, valamint a rutin kórházi kezeléseket kockázatos vállalkozássá teszi. A 2025-ös globális megfigyelési jelentésében több mint 23 millió, a tagállamok által 2023-ra bejelentett, laboratóriumi vizsgálattal megerősített esetet elemeztek. A kép nem éppen megnyugtató.
Az antimikrobiális rezisztencia – különösen az antibiotikumokkal szemben – már nem a jövő problémája. Már most is ott lappang a megnövekedett halálozási adatokban, amelyek egyszerűen nem akarnak csökkenni.
Ezek a számok a COVID-19-járvány idején közismertté váltak. A WHO a 2020–2021-es időszakra vonatkozóan 14,9 millióra becsülte a világszerte megfigyelt többlethalálozások számát – ami messze meghaladja a COVID-19-halálesetek hivatalos számát. Ez egy statisztikai szürkezóna: olyan halálesetek, amelyek meghaladják azt, amire normális körülmények között számítani lehetett volna. Ha ez a szürkezóna nem csökken, hanem terjed, kézenfekvő a kérdés: mi más halmozódik még fel ebben a ködben?
És a gyanúsítottak között ott van az antibiotikum-rezisztencia is.
A geopolitikai jelentősége nyilvánvaló. A modern orvostudomány arra támaszkodik, hogy az antibiotikumok hatnak, amikor szükség van rájuk. A sebészet, a rákkezelés, az intenzív ellátás, a transzplantációk és a súlyos fertőzések kezelése mind attól függ, hogy
képesek vagyunk-e kordában tartani a bakteriális fertőzéseket.
Ha ezen a gyógyszerészeti biztonsági hálón kezdenek a lyukak nagyobbodni, a következmények nem feltétlenül drámai járvány formájában jelentkeznek. Az egyes betegnél személyesen jelentkeznek.
Személyes találkozás a problémával
Nemrég a legszemélyesebb módon emlékeztettek erre.
Miután évekig kerestem egyik nővéremet, akivel elvesztettem a kapcsolatot, végül rátaláltam a gyászhirdetésére. Évekig ápolási otthonokban dolgozott – olyan környezetben, ahol a védelemre szoruló betegek és a fertőző betegségek mindenütt jelen vannak, mintha biztonsági óvintézkedések nélküli biológiai laboratóriumban dolgozna az ember.
Később a rokonoktól tudtam meg, hogy hosszú és gyötrelmes betegségben szenvedett át, és antibiotikum-rezisztens tüdőgyulladásban halt meg.
Egy dolog biztos: ahogy unokahúgom elmesélte, a kórokozók annyira fertőzőek voltak, hogy a holttestet biológiai fegyverként is fel lehetett volna használni. Az egészségügyi hatóságok nyomatékosan ajánlották – talán még ragaszkodtak is hozzá –, hogy nővérem holttestét a közegészség védelme érdekében hamvasszák el.
De a halála valami nagyobb jelentőségűre világít rá. Valakinek, akinek a munkája – többnyire a minimálbérért – védelemre szoruló betegek és fertőző betegségek közelébe juttatta, az antibiotikum-rezisztencia nem csupán egy elvont fogalom volt egy WHO-jelentésben. Ez jelentette a különbséget egy kezelhető fertőzés és egy olyan között, amelyet már nem lehetett megbízhatóan kordában tartani.
Grúzia: egy különösen tanulságos eset
Ha erről Grúziából írok, a kérdés egy újabb dimenziót nyer.
Grúzia a pandémia idején jelentős többlethalandósággal küzdött. A WHO megállapította, hogy a COVID-19 miatti többlethalandóság messze meghaladta az európai régió átlagát, miközben az egészségügyi rendszerről készült legfrissebb értékelése arra is figyelmeztet, hogy a halálozási adatokkal kapcsolatos régóta fennálló hiányosságok – beleértve az ismeretlen okú haláleseteket is – megnehezítették a halálozási tendenciák elemzését.
Mert amikor arról van szó, hogy megértsük, miért halnak meg az emberek a vártnál korábban, az alapul szolgáló halotti anyakönyvi kivonatok és a nyomkövetési rendszer minősége szinte ugyanolyan fontos lesz, mint a halálesetek összlétszáma.
Az antibiotikum-rezisztencia (antimicrobial resistance, AMR) nem geopolitikai válságként jelenik meg. Nincs egyetlen televíziós grafikon sem, amely bemutatná azoknak a számát, akik azért haltak meg, mert egy korábban hatékony antibiotikum mára már nem hat.
Ehelyett a fertőzés a kórházban jelentkezik. A kezelés kudarcot vall. Kipróbálnak egy másik gyógyszert. Majd még egyet. A beteg állapota romlik. A halotti anyakönyvi kivonaton esetleg tüdőgyulladást, szepszist vagy más közvetlen halálokot jelölnek meg. Mindez mögött azonban az antibiotikum-rezisztencia rejtőzik, beleértve a gyógyszeripari vállalatok számos klinikai vizsgálatával való összefüggést is – sokkal többet, mint amit egy 4 millió lakosú országtól elvárnánk.
A tuberkulózis esetében a figyelmeztetés különösen nyomatékos
A grúziai tuberkulózis-adatok az egyik legszembetűnőbb betekintést nyújtják a gyógyszerrezisztencia gyakorlati megjelenésébe. A WHO 2023-as európai felmérése 136 rifampicinrezisztens vagy multirezisztens tüdőtuberkulózis-esetet regisztrált – ez a bakteriológiailag megerősített tüdőtuberkulózis-esetek 12,1 %-át teszi ki, amelyekről adatok állnak rendelkezésre. Ezek közül 43 eset már a kezelés megkezdése előtt is rendkívül gyógyszerrezisztens volt. A WHO a bejelentett populációban a rifampicinrezisztens esetek teljes számát körülbelül 150-re becsülte.
A gyógyszerrezisztens tuberkulózis az antibiotikum-rezisztencia egyik formája, de nem azonos a mindennapi rezisztenciával, amely a köhögés és a megfázás esetén a gyógyszerek ismételt szedése miatt alakul ki. Ez a kezelés elmulasztása, helytelen gyógyszerkombinációk, megszakított terápiák vagy egyszerűen egy már rezisztens törzs átvitelének következménye. Maga a WHO is a gyógyszerrezisztens tuberkulózist a globális antimikrobiális rezisztencia-válság egyik fő hajtóerejeként és az egészségbiztonságra jelentett közvetlen fenyegetésként határozza meg.
Grúzia paradox helyzetet jelent. A tuberkulózis-megfigyelés ott viszonylag fejlett: 2023-ban a bejelentett releváns esetek 96,6 százalékához csatoltak gyógyszerérzékenységi eredményeket. Ugyanakkor a WHO tartós hiányosságokat tárt fel az antibiotikumok felelősségteljes kezelése terén az emberi orvostudományban, az állatgyógyászatban és a mezőgazdaságban. Az emberi gyógyszerekre vonatkozóan vannak felírási szabályok; az állat- és mezőgazdasági szektorban azonban továbbra is jelentős szabályozási hiányosságok állnak fenn, amelyek a szarvasmarha- és baromfi-takarmányokban történő túlzott antibiotikum-használatból, valamint az állategészségügyben alkalmazott gyógyszerek széles skálájából adódnak.
Lényegében nem annyira az egyes orvosokról vagy betegekről van szó, hanem inkább arról a rendszerről, amely az antibiotikumokat gyártja, értékesíti és felhasználja. A szabályozás, a gyógyszerpiacok, az agrárpolitika, a kórházak számára nyújtott ösztönzők és a nemzeti egészségügyi rendszer alapvető ellenállóképessége mind szerepet játszanak ebben. Pontosan ez teszi az antibiotikum-rezisztenciát geopolitikai problémává.
A következő kérdés a többlethalandóságról
Alapvető hiba lenne a többlethalandóságot egyetlen okból fakadó, önálló jelenségként kezelni.
A COVID-19 hatalmas halálozási sokkot váltott ki. A pandémiát követő időszak azonban nem vákuumban zajlik. A népesség öregszik. A krónikus betegségek továbbra is a fő halálokok. Az egészségügyi rendszerekben felhalmozódtak a lemaradások. A gyógyszerrezisztens fertőzések tovább terjednek.
A sírkövek nem árulnak el mindent. A táblázatok sem. De ha egy olyan fertőzés, amelyet elvileg kezelni lehetne, halálos kimenetelűvé válik, mert a rendelkezésre álló gyógyszerek már nem hatnak, akkor valami alapvetően nem stimmel.
A csendes világjárvány nem csupán arról szól, hogy a baktériumok antibiotikum-rezisztenssé válnak. Arról van szó, hogy a modern orvostudomány fokozatosan elveszíti az egyik olyan eszközt, amelyre önbizalma épült – és az ebből a veszteségből eredő halálesetek már jóval azelőtt megjelenhetnek a halálozási statisztikákban, hogy a politikai rendszer felismerné ezt a mintát.
Közzétevő – a ChatGPT-től nyert információkra – támaszkodva rámutat, a rezisztens baktériumok az antibiotikumokkal nem rendszeresen élő személyeket is veszélyeztetik. Az antibiotikumoktól való tartózkodás mégis nyújt valami védelmet, lévén, hogy egy ilyen személy szervezetében általában együtt vannak a rezisztens és a nem rezisztens baktériumok, míg az antibiotikumokat rendszeresen fogyasztó személyek szervezetében gyakorlatilag csak rezisztens baktériumok vannak. A megoldás általános visszafogottság volna az antibiotikumok fogyasztása terén.
Azt már csak halkan merjük megkérdezni, vezethet-e a védőoltások nyakló nélküli erőltetése a baktériumokkal analóg módon rezisztens vírusok kialakulásához.
2026. november
Közzéteszi:
Király József