A jelentős nemzetközi eseményeket a magyar média széles körben ismerteti és kommentálja pártállásának, a médiatulajdonos kívánalmainak megfelelően. Köszönhetően a széleskörű tájékoztatásnak, valószínűleg nincs magyar, aki ne lenne képben Károly király megkoronázásának részleteit illetően.
Annál élesebb a kontraszt, ha a a most kezdődött genfi WHO tárgyalásokról szeretne valamit megtudni az átlagmagyar. Híradás? A főáramú sajtóban semmi. Mindebből már levonható a következtetés:
- Óriási disznóságot terveznek a világ, elsősorban a nyugati világ népei ellen;
- A magyar politika mindevvel teljesen tisztában van, de megint eljátssza a külföld felé az eminens tanuló szerepét, mindeközben megpróbálja a hazai lakosságot hermetikusan elzárni az információktól, miről is folynak a tárgyalások Genfben;
- Ugyancsak képben van a lényeget illetően a média, de – teljesen mindegy, hogy jobb- vagy baloldali, kormánypárti vagy ellenzéki, közszolgálati vagy kereskedelmi, uniszónó követik a rejtélyes ukázt: Tilos a tájékoztatás.
Így megint csak ránk hárul a feladat, hogy megpróbáljuk ezt a tájékoztatási hiányt legalább részben pótolni.
Ennek keretében tesszük közzé a mai alkalommal David Bell-nek a Brownstone Institute honlapján megjelent írását.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója megnyugtat minket, hogy a WHO „világjárványügyi megállapodása” nem fogja csökkenteni a tagállamok szuverenitását. A WHO bízik abban, hogy ezek a szavak elterelik a figyelmet a valóságról. Azok, akik az örökös egészségügyi vészhelyzet ütemtervét készítik, azt tervezik, hogy több hatalmat adnak nekik, az államoknak pedig kevesebbet. Erre mindig akkor kerül sor, amikor a WHO „nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetet” (Public Health Emergency of International Concern, PHEIC) hirdet ki, vagy amikor úgy véli, hogy fennállhat a veszélye annak.
A WHO által javasolt szerződés, valamint a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) „szinergikus” módosításai a demokratikus reformok évszázados folyamatát kívánják meghiúsítani, amely a szuverenitást az polgárokra és ezáltal az államra alapozta. Az ezzel a ténnyel való szembenézés és a felvetett kérdések bonyolultsága pedig megkönnyíti, hogy a WHO aktőrei ezeket a változtatásokat keresztülvigyék. Így sorvad el és hal meg a demokrácia és a szabadság.
Miért nehéz elismerni a valóságot?
Nyugati társadalmunk a bizalomra és arra a jól végzett munkával járó megelégedettség érzésére épül, hogy felépítettük a világot irányító intézményeket, ezek működnek, és minden rendben van. Humanistáknak, a közegészségügy szószólóinak, egyesítőknek és antifasiszta szabadságszeretőknek tartjuk magunkat. Úgy véljük, hogy a mi rendszerünk jobb, mint az alternatívák – „progresszívek” vagyunk.
Nem könnyű egy kényelmes, közepes jövedelmű baloldali gondolkodású munkavállalónak elhinni, hogy az intézmények és emberbaráti szervezetek, amelyeket egész életünkben csodáltunk, most arra készülnek, hogy kifosszanak bennünket. Társadalmunk rá van utalva, hogy vannak „megbízható forrásaink”, és a WHO ezek egyike. Ezek a megbízható források között vannak a nagy médiaszervezeteink. Ha megbízható forrásaink azt mondanák, hogy valakik félre akarnak bennünket vezetni és ki akarnak bennünket fosztani, akkor ezt elfogadnánk. De ők azt mondják nekünk, hogy ezek az állítások hamisak, és hogy minden rendben van. Erről maga a WHO főigazgatója biztosít minket. Bárki, aki azt gondolja, hogy a WHO és más egészségügyi intézmények gazdag vállalati és magántámogatói önérdekből félrevezetnek és kihasználnak másokat a saját hasznukra, az összeesküvés-elméleteket vall.
Mindannyian képesek vagyunk elhinni, hogy az elmúlt korok gazdagjai és uralkodói kizsákmányolták a tömegeket, de valahogy nehezünkre esik ezt a jelenre is vonatkoztatni. A mai gazdagok és hatalmasok jóságának bizonyítékaként saját reklámosztályaik és az általuk támogatott média szavaira hagyatkozunk. Valahogy a nagyszabású visszaélések mindig a történelem szüleményei, mi pedig most okosabbak és felvilágosultabbak vagyunk.
Az elmúlt évtizedekben végignéztük, ahogyan egyesek közepes méretű országok vagyonával egyenértékű vagyont halmoztak fel. Davosban zárt ajtók mögött találkoznak a mi választott vezetőinkkel. Aztán megtapsoljuk a kevésbé szerencséseknek nyújtott nagylelkűségüket, és úgy teszünk, mintha mindez rendben lenne. Figyeljük, ahogy a vállalatok az országhatárokon túlra terjeszkednek, látszólag a hétköznapi polgárokra vonatkozó törvények felett állva. Engedtük, hogy a „köz- és magánszféra közötti partnerségek” következtében a nemzetközi intézmények az ő termékeik értékesítői legyenek. Ezt a színvonal-süllyedést figyelmen kívül hagytuk, mert a reklámosztályaik azt mondták, hogy így cselekedjünk. Tiszteltük a felsőbbséget, a tekintélyt, mert hinni akartuk, hogy szándékaik nemesek.
Míg egy iskolás gyerek talán átlát ezen a szövevényen, felismeri a mögötte rejlő kapzsiságot, addig azoknak, akik mögött a több éves, a hasonszőrűekkel fenntartott kapcsolatrendszer, hírnév és karrier áll, sokkal nehezebb beismerniük, hogy becsapták őket. A viselkedéspszichológusok, akiket kormányaink és intézményeink most alkalmaznak, megértik ezt. Az a feladatuk, hogy hitelessé tegyék számunkra az általuk felmutatott megbízható forrásokat. A mi kihívásunk az, hogy a valóságot a korrekt gondolkodás fölé helyezzük.
A WHO átalakítása
Amikor a WHO-t 1946-ban létrehozták, hogy segítsen koordinálni a nagyobb egészségügyi problémákra adott válaszokat, a világ éppen kilábalt a fasizmus és a gyarmatosítás utolsó nagy fázisából. Ez a két társadalmi modell a hatalom centralizálását hirdette a közjó érdekében. Azok, akik felsőbbrendűnek tartották magukat, irányították a világot a kevésbé értékesek helyett. A WHO egykor azt állította, hogy más irányvonalat követ.
A 2000-es évek eleje óta a WHO tevékenységét egyre inkább a „meghatározott célú finanszírozás” diktálja. A finanszírozók, akik között egyre inkább magán- és vállalkozói érdekeltségek is vannak, megmondják, hogyan használják fel az általuk adott pénzt.
A magánirányítás rendben van a finanszírozó áruit népszerűsítő magánszervezetek számára, de nyilvánvalóan nem állja meg a helyét egy olyan szervezet számára, amely gyógyszereket akar kötelező módon előírni, határokat akar lezárni, embereket pedig bezárni. Bárki, aki alapjaiban érti a történelmet és az emberi természetet, felismeri ezt. De a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (International Health Regulations, IHR) módosításai és az új szerződés pontosan ezeket a hatásköröket akarja bevezetni.
Ahelyett, hogy alternatív megközelítéseket fontolgatna, a WHO inkább cenzúrázni próbálja a narratívájába nem illeszkedő véleményeket, nyilvánosan becsmérelve és démonizálva azokat, akik megkérdőjelezik politikáját.
Ezek nem egy olyan szervezet cselekedetei, amely „minket, az embereket” képvisel, vagy amely bízik abban, hogy képes lesz igazolni a cselekedeteit. Ezek azok a jelzők, amelyeket mindig is az intellektuális gyengeséggel és a fasizmussal társítottunk.
A WHO hatása a népesség egészségére
A WHO a 2019. évi, influenza pandémiára vonatkozó ajánlásaiban kijelentette, hogy egy kialakult világjárványban „semmilyen körülmények között” nem szabad a kontaktok nyomon követését, a határok lezárását, a be- és kiutazások monitorozását, vagy a fertőzött személyek karanténba helyezését kezdeményezni. Ezt azért írták, mert az ilyen intézkedések több kárt okoznának, mint hasznot, és főleg a szegényebb embereket érintenék aránytalanul nagy mértékben. 2020-ban a WHO a magán- és nemzeti szponzorokkal együtt ugyanezen intézkedésekkel támogatta a történelem legnagyobb vagyonátcsoportosítását az alacsony jövedelműektől a magas jövedelműek felé.
Azzal, hogy a WHO feladta elveit, lányok milliói kényszerítették gyerekházasságba, növelve a tinédzserkori terhességeket és a gyermekhalandóságot. Visszaesett a gyermekkori iskolai oktatás, növekedett a szegénység és az alultápláltság. Annak ellenére, hogy ezen emberek többsége túl fiatal volt ahhoz, hogy a kovid ártson nekik, és rendelkeztek immunitással, a WHO dollármilliárdokba kerülő tömeges oltásokat támogatott, miközben az olyan hagyományos prioritások, mint a malária, a tuberkulózis és a HIV/AIDS folyamatosan visszaszorultak. A nyugati média mindezt hallgatással vagy üres retorikával fogadta. Az életek megmentése nem hoz profitot, de az termékek eladása igen. A WHO szponzorai azt teszik, amire a befektetőiknek szükségük van, míg a WHO azt teszi, ami ahhoz szükséges, hogy a befektetők pénze tovább forogjon.
A WHO új hatalma
Az IHR módosításai korlátozni fogják minden olyan WHO-tagállam szuverenitását, amely nem utasítja el azokat aktívan. Vitathatatlan tény, hogy egyetlen személynek (a főigazgatónak) közvetlen befolyása lesz biztosítva az egészségpolitika és a polgárok szabadsága felett. Ez áll a dokumentumban. Az országok „vállalni fogják”, hogy követik az ajánlásokat, melyek már nem csupán javaslatok vagy tanácsok.
Míg a WHO-nak nincs rendőrsége, ott van a fedélzeten a Világbank és az IMF, melyek pénzforgalmunk nagy részét ellenőrzik. Az amerikai kongresszus tavaly elfogadott egy törvényjavaslatot, amely elismeri, hogy az amerikai kormánynak fel kell lépnie azon országok ellen, amelyek nem tartják be az IHR-t. Nem fogatlan fenyegetéseknek vagyunk tehát tanúi, a legtöbb országnak és népeiknek nem sok választása lesz.
A WHO javaslatainak valódi ereje abban rejlik, hogy azok alkalmazhatók az általa fenyegetésnek kikiáltott minden egészségügyi vonatkozású kérdésben. A javasolt módosítások ezt kifejezetten kimondják, míg a „Szerződés” kiterjeszti a hatályát a “One-Health”-re, azaz „egy egészségre”, amely egy jelentésében meghamisított közegészségügyi fogalomra utal, amely bármit jelenthet, ami az ember fizikai, mentális vagy társadalmi jólétét befolyásoló tényezőnek tekinthető. A kedvezőtlen időjárás, a terméskiesés vagy az embereknek stresszt okozó eszmék terjesztése; mindennapi dolgok, amelyekkel az emberek mindig is megbirkóztak, most okokká válnak az emberek bezárására és a mások által diktált megoldások erőltetésére.
Lényegében a WHO támogatói a saját kényükre-kedvükre fabrikálhatnak válságokat, és arra törekszenek, hogy mások nyomorúságából még gazdagabbak legyenek, ahogyan azt a kovid idején is tették. Mindezt a „biztonságunk megőrzésének” álcája alatt. Amennyiben a WHO hiteltelenül ragaszkodik ahhoz, hogy „senki sincs biztonságban, amíg nincs mindenki biztonságban”, ez utat nyit számára az emberi jogok széles körű és tartós felfüggesztéséhez. A viselkedéspszichológia pedig eszköze lesz annak, hogy idomuljunk a helyzethez.
Szembenézni a jövővel
Olyan jövőt építünk, amelyben a tekintélyelvű diktátumoknak való megfelelés valamennyit visszaad az ellopott szabadságjogokból, miközben a cenzúra elnyomja az ellenvéleményt. Azokat az embereket, akik bizonyítékokat akarnak látni, akik emlékeznek a történelemre vagy ragaszkodnak az informáltsághoz, ami előfeltétele a beleegyezésnek, a WHO kifejezéssel élve szélsőjobboldali tömeggyilkosoknak fogják nevezni. Már beléptünk ebbe a világba. Azok a közszereplők, akik mást állítanak, feltehetően nem figyelnek, vagy más motivációjuk van.
Elfogadhatjuk lehajtott fővel ezt az új, betegség-rögeszmés világot, amely egyeseknek magas fizetéseket és karriereket is fog jelenteni. Vagy csatlakozhatunk azokhoz, akik az egyének azon egyszerű jogáért harcolnak, hogy maguk határozzák meg a jövőjüket, a közjónak hazudott gyarmatosítástól és a fasizmustól mentesen. De legalább nézzünk szembe a körülöttünk lévő valósággal.
Szerző: David Bell
David Bell, a Brownstone Intézet vezető ösztöndíjasa, közegészségügyi orvos és biotechnológiai tanácsadó a globális egészségügy szakterületen. Korábban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) orvosaként és tudósaként dolgozott, a genfi (Svájc) Innovatív Új Diagnosztikai Alapítvány (FIND) maláriával és lázas betegségekkel foglalkozó programját vezette.
Majd az Intellectual Ventures Global Good Fund globális egészségügyi technológiákért felelős igazgatója Bellevue-ben (WA, USA).
Közzétevő kiegészítése:
Nem biztos, hogy gyarmatosítás és fasizmus a megfelelő címkék a WHO, illetve a mögöttes erők szándékával kapcsolatban. Talán a rabszolgasorba kényszerítés helyesebb jelző lenne.
Utalunk továbbá rá, hogy terrorista szervezetnek nyilvánította a WHO-t egy sajtótájékoztatón Mislav Kolakušić, Horvátország európai parlamenti képviselője. A főáramú sajtó természetesene erről is hallgat.
Hazánkban eddig a Mi Hazánk Mozgalom jelentette be fenntartásait a tervezettel kapcsolatban.
A Citizengo keresztény értékrendű nemzetközi civil kezdeményezés pedig petícióban kéri a magyar miniszterelnököt, hogy ne írja alá a WHO pandémiaszerződést, illetve fenntartásainak adjon hangot a tárgyalások során is. A petíciót eddig 470 ezren írták alá, itt lehet hozzá csatlakozni:
Mondjon nemet a WHO járványügyi szerződésére! | CitizenGO
2023. május
Közzéteszi:
Király József
