Az AIDS-hisztéria nélkül nem lehet megérteni a koronavírus hisztériát. Dr. Anthony Fauci nélkül pedig egyiket se. Erre mutat rá, és ezeket a szálakat bogozza az oknyomozó újságíró szerzőpáros.
Dr. Szabó Eszter ügyvéd jogi végzettsége ellenére hibásan értelmezi a jogszabályokat. Jogállamiságunkból kifolyólag be kell ugyan tartanunk a jogszabályokat, rendelkezéseket, de ugyanakkor véleményt nyilváníthatunk róluk, kezdeményezhetjük azok módosítását. Mindez alkotmányos jogunk.
A német és magyar orvosok ugyanazon a napon adtak ki egy nyilatkozatot koronavírus ügyben. Mindkettő a kormánynak, a politikának üzen. Az egyik nyilatkozat a korlátozó intézkedések enyhítését kéri, a másik azok szigorítását. Látjuk, nagyon tudományos alapokon nyugszik minden.
Kormányfőnk – nyilván egészségügyi szakembereink tájékoztatása alapján – magabiztos prognózisokat tett a koronavírus második hullámáról áprilisban. Néhány nappal ezelőtt pedig a vakcina rendelkezésre állásának időpontjáról és a maszkhordási kényszer megszűnéséről ennek következtében.
Egyre több a bizonyíték a hidroxiklorokin hatásossága mellett. Viszont úgy tűnik, az USA-ban politikai kérdés a HCQ-hoz való hozzáállás. A republikánusok elfogadják, a demokraták pedig vitatják hasznosságát a Covid-19 kezelésében.
A német statisztikai adatok arra utalnak, a SARS-COV-2 elhanyagolható szerepet játszik az idei év a SARI (influenza, pneumónia, az alsó légutak egyéb fertőzése) esetszámaiban. A média ezt folyamatos álhírekkel, illetve a tények elhallgatásával ellensúlyozza.